Minden országgyűlési képviselő jogosult üzemanyagkártyára, amivel a választókörzete és a Parlament közti távolság alapján számított havi kilométerkeret erejéig tankolhat.
A Bors az Országgyűlés Hivatalának tavalyi adataira hivatkozva írja, hogy
a fideszes Vitányi István számolta el a legtöbb benzinköltést, 2 millió 136 ezer forintot.
A berettyóújfalui képviselőt a Jobbik nyíregyházi politikusa, Gyüre Csaba követi kétmillióval. A harmadik helyen pedig a tornyospálcai, MSZP-s Legény Zsolt áll 1,8 millióval. Míg a toplistát vezető fideszes Vitányinak nem, utóbbi kettőnek amúgy bérel budapesti lakást az Országgyűlés.
A kétmillió forintnyi benzint elautózó Vitányi vagyonbevallása szerint egy dízel Honda CRV-t használ. A típus átlagfogyasztásával és a tavalyi átlagárral kalkulálva a
képviselő akár 83 ezer kilométert is megtehetett.
A Bors kikereste, hogy a pásztói, amúgy szintén fideszes Bíró Márk,
aki bár hat éve képviselő, egyszer sem szólalt még fel a Parlamentben,
2016-ban 1 millió 37 ezer forintot számolt el benzinre.
Forrás: 444.hu