Meglepő: Rogán szomszédja, Csetényi Csaba cégei nyerték az állami kommunikációs tendert

Megnyerte az állami kommunikációs tendert Csetényi Csaba, Rogán Antal pasaparki szomszédja két cége: a Network 360 és az Affiliate Network konzorciuma. Így már biztos, hogy ez a páros lesz az egyike annak a három cégnek, amik versenyezhetnek az állami cégek 2017-es kommunikációra fordított pénzeiért, írják közleményükben.

Update: a Kreatív szerint a másik két befutó

  • a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és Lounge Design Szolgáltató Kft. alkotta konzorcium,
  • és Kuna Tibor-féle Trinity International Communications Kft.,Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft., és SPRINT Nyomdaipari Szolgáltató és Ügynöki Kft. alkotta konzorcium.

Az új belépő tehát a Lounge Design és a New Land alkotta páros, ami a Mindshare-t ütötte ki a kormányzati megrendelések “piacáról.”

Fotó: Botos Tamás

Korábban a 444.hu már írt a közbeszerzésről, ami a korábbi 25 milliárdos összeg miatt elég kínossá vált a kormánynak, ezért már konkrét keret összeg nélkül írta ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. Sőt, még a tender

nevéből is eltüntették a kommunikációs kifejezést,

de a Hivatal még saját honlapján sem számolt be a kiírásról. Igaz, amúgy is csak két hét lett volna olyan konzorciumot összegrundolni, ami az elmúlt három évben dolgozott legalább három

“magyarországi lakosság egészét érintő társadalmi témával kapcsolatos esemény kommunikációjában”.

Forrás: Meglepő: Rogán szomszédja, Csetényi Csaba cégei nyerték az állami kommunikációs tendert – 444

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .