A Magyar Idealisták Szövetsége legfőbb vezető testületei

 

Kongresszus

A párt legfelsőbb tanácskozó és döntéshozó testülete

A Kongresszus ülésein minden párttag részt vehet. A Kongresszus meghatározza a párt irányvonalát és elfogadja programjait és Alapszabályát, megválasztja és beszámoltatja a párt tisztségviselőit. A Kongresszust évente legalább egyszer össze kell hívni.

Elnökség

A párt irányító testülete

Az Elnökség képviseli a pártot, irányítja a párt folyamatos tevékenységét. Ennek keretében minden testülettől tájékoztatást kérhet, ajánlásokat tehet. Állást foglalhat a pártot érintő bármely kérdésben. Az Elnökség feladata az országos akciók szervezése, megbízva azok felelőseit. Az Elnökség irányítja a párt más szervezetekkel való kapcsolatait, és kezeli a párt vagyonát. A Elnökség üléseit bármikor, de legalább félévente egyszer össze kell hívni.

Az Elnökség tagjai:

A párt elnöke

A párt első számú tisztségviselője, aki a párt egészét önállóan képviseli a hazai és nemzetközi kapcsolatokban. Az Elnökség tevékenységének vezetésével, a párt testületei munkájának összehangolásával gondoskodik a távlati és időszerű politikai döntések megtervezéséről, kidolgozásáról és végrehajtásáról. Ezek érdekében kezdeményezi a szükséges intézkedéseket. Biztosítja az Elnökség folyamatos és tervszerű működését, vezeti annak üléseit. Soron kívül összehívja az Elnökség ülését, ha időszerű politikai kérdésben kell kialakítani a párt álláspontját.

A párt alelnöke

A párt alelnökét a Kongresszus választja meg. A párt alelnöke helyettesíti a párt elnökét, s az elnök megbízása alapján állandó jelleggel elláthatja a párt elnökének egyes feladatait. A párt elnökének akadályoztatása esetén a párt alelnöke aláírási joggal rendelkezik a Választmány elnökével együttesen. A párt alelnöke kezeli a párt iratait, nyilvántartja a párt testületei által hozott határozatokat.

A Választmány elnöke

Szervezi a Választmány munkáját, előkészíti és összehívja a Választmány üléseit, gondoskodik azok lebonyolításáról. Biztosítja és ellenőrzi a Választmány határozatainak végrehajtását, felel a Választmány alapszabályszerű és törvényes működéséért.

A Kongresszus által megválasztott további 2 elnökségi tag

Választmány

A párt információs és egyeztető testülete

A Választmány két Kongresszus között az Elnökséggel egyeztetve állást foglal a párt irányvonalát érintő, valamint stratégiai kérdésekben. Dönt soron kívüli tisztújító Kongresszus, tagjainak kétharmados szavazatával a soron kívüli Kongresszus összehívásáról. Meghallgatja és értékeli az Elnökség, valamint feladatkörükben az Elnökség tagjainak tájékoztatóit, előterjesztéseik alapján meghatározza a párt politikai irányvonalát. Időszerű politikai, közéleti kérdésekben az Elnökséggel egyeztetve foglal állást. A Választmány az Elnökség javaslatára a döntéshozatalra jogosultak többségének szavazatával a párt tagjaira, szervezeteire, testületeire és képviselőcsoportjaira kötelező határozatot hozhat.

A Választmány tagjai:

A Választmány elnöke

Szervezi a Választmány munkáját, előkészíti és összehívja a Választmány üléseit, gondoskodik azok lebonyolításáról. Biztosítja és ellenőrzi a Választmány határozatainak végrehajtását, felel a Választmány alapszabályszerű és törvényes működéséért.

A párt elnöke

A párt alelnöke

A Kongresszus által megválasztott további 2 választmányi tag

Etikai és Fegyelmi Bizottság

A párt tagjaival, illetve testületeivel kapcsolatos megkeresések döntéshozó testülete